Mérföldkő sorszáma | 1. |
Időtartama | 2018.05.01-2018.08.31. |
A “Kapaszkodók” című projektünket 2018. 05. 01-én indítottuk el. Az I. mérföldkőben igen sokszínű programot bonyolítottunk le az eszközbeszerzések mellett. Az első hónapban az árajánlatok beszerzése és kiválasztás után megrendeltük a programhoz szükséges eszközöket. A nyitórendezvényt 2018. május 26-án tartottuk meg, melyre a közvetett és közvetlen célcsoport és hozzátartozóik mellett a sajtó is meghívást kapott. Az I. tudásmegosztó tevékenység 2018. május 28-án zajlott, ahol a projektben résztvevő, illetve a telephelyeink szakmai dolgozói, fogalmazták meg projekttel kapcsolatos elvárásaikat. Július első két hetében megvalósult két felkészítő program a dolgozóknak. Az Augmentatív kommunikációs eszközök használatával kapcsolatos képzés 4 témakört dolgozott fel négy nap alatt. A “Tanulásszervezés súlyosan halmozottan sérült tanulóknál” című képzés 2 napos volt. A képzésekről látogatási igazolást kaptak a dolgozók. Összesen 20 fő vett részt a képzéseken. Július 16-21-ig, majd 23-28-ig bonyolítottuk le a táborozást szülőknek és gyermekeiknek Tokajban. A táborban előadások és különböző programok várták a szülőket és a gyerekeket. Amíg a szülőket lefoglaltuk, addig gyermekeikre szakemberek vigyáztak és kézműves vagy sportprogrammal szórakoztatták őket. az augusztusi hónapra minden megrendelt eszköz megérkezett, és a telephelyek hiánytalanul átvettek minden eszközt és bútort, melyeket a céloknak megfelelően használnak. Környezeti fenntarthatóság jegyében a táborban újrahasznosított papírra nyomtattuk a jelenléti íveket, ill. a Térségi Hulladék Gazdálkodási Kft tartott játékos programot a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsoltban a célcsoport részére.
Az I. mérföldkőben megvalósult a minőségi oktatáshoz történő egyenlő esélyű hozzáférés, hiszen a beszerzett eszközök a célcsoport korának és egyéni képességeinek megfelelő, a képzési elemek során hatékonyabban, és szakmailag felkészültebben látják el a dolgozók a mindennapi fejlesztő-nevelő munkájukat.